MAGYAR RÉGIZENEI TÁRSASÁG

CÉLJA MINDEN RÉGIZENEI MŰ HISTORIKUS ELŐADÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MAGYAR ZENÉRE.

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim a MR márványtermében

és a rádiókészülékek mellett!

 

A RÉGI MAGYAR VERS ÜNNEPE van ma. Balassi Bálint születésnapja. És Tinódi Sebestyén deák halálának 450. esztendejére is emlékezünk az idén. Tinódi Cronicájának kiadása Balassi születésének évébe esik.

(Az első Tinódi-lantot valójában Balassi érdemelte volna.)

Ezt a két emblematikus nevet választottuk arra, hogy művelődésünk történetének  egy olyan szakaszát ünnepeljük, amelyben a vers és a dallam még az ősi egységben élt és hatott, kultúránk szerves részeként.

A mindennapi életet át meg átszőtte ez a kultúra és a művészet kifejezte egy egészséges társadalom érzéseit, az egyén és a közösség töretlen összetartozását.

Kultúra, kultusz. Mit is jelent? Művelést, ápolást, tiszteletet, fenntartást. Az utóbbi önmagában nem elég. A fenntartás a fejlődésnek, gyarapodásnak záloga, de önmagában nem elégséges. Manapság nem tehetünk jobbat, mint hogy minden lehető módon megkíséreljük visszaidézni és feltámasztani kultúránknak azt a természetes állapotát, amely azt a kort jellemezte, amelyben Tinódi, Balassi, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany és költészetünknek még számtalan nagy alakja élt és alkotott, hogy így megújulva, a jelennek megfelelő módon helyreállítsuk a normalitást. Ebből a normalitásból már kiindulhat  a fejlődés, betömhetők azok a rések, amelyek társadalmunk egyes rétegei és kultúránk között egyre szélesedni látszanak.

Normális embernek lenni! Hamvas Béla ezt a célt jelölte meg önmagának, és ha a fentieket megvalósítjuk, hatalmas lépést tettünk e felé a cél felé. Mert lehet-e valaki normális ember kultúra nélkül, csak a kultúra szánalmas pótlékai segítségével? Mikor olvastunk verset utoljára? Mikor énekeltünk utoljára? Mert nem elég a passzív zenehallgatás. Az emberi lény létéhez hozzátartozik a zene és a költészet. Lehet ezek nélkül élni? Lehet, de nem érdemes.

A művészet a társadalom tudati állapotának kifejezője, és ha gyakran elégedetlenek vagyunk korunk művészetével, saját magunkkal vagyunk elégedetlenek, azzal a társadalommal, amelyet mi alkotunk, amelynek cselekvő(!) részesei vagyunk, vagy legalábbis kellene lennünk. Ha nem cselekszünk, sodródunk. Ha csak panaszkodunk, kesergünk: - O tempora! O mores! – és nem cselekszünk a jobbítás érdekében, csak magunknak tehetünk szemrehányást. Ennek a cselekvésnek vagyunk részesei a MRZT keretében, ehhez tartozunk és kérünk fel mindenkit a csatlakozásra ehhez a mozgalomhoz, aki részt kíván ebben a munkában, amely a magyar kultúra fenntartására és felemelésére irányul. „Induljunk meg immár kedves hazánk kárán!” mint ahogy a 17. századi ismeretlen költő írja.

Mert a kár nagy. Hol kell ezeket a törekvéseket elkezdeni? Az iskolában.

Iskoláink, a jövő műhelyei, amelyek hosszú időn át a világ élvonalában jártak, szinte romokban hevernek és még további rombolás van készülőben ellenük. Nagyobb bűn ez, mint a falurombolás. Közösségünknek, nemzetünknek súlyos károsítása. Közhelyszámba megy emlegetni „Ázsia kis tigriseit” amely országok azzal nyertek, hogy minden erejükkel és minden anyagi eszközzel az oktatást fejlesztették, mert voltak annyira bölcsek, hogy tudták, ez busásan megtérül majd, még akkor is, ha pillanatnyilag áldozatot kell vállalni ezért. Nekünk miért nincsenek ilyen bölcs államférfiaink?

„Fegyvert s bátor szívet kell annak szerzeni, az ki hazájáért kész harcot próbálni”. Ez a harc ma eszmei, szellemi síkon lefolyik. Györffy Sándort, a neves néprajz-kutatót hallottam idézni a napokban, nem tudtam eddig, hogy az ő nevéhez fűződik ez a gondolat: „Európa nem arra kíváncsi, hogy mit vettünk át tőle, hanem arra, hogy mit tudunk adni neki a magunkéból.” Ha ezt nem látjuk be, szánalmas majmolói leszünk csak azoknak a nemzeteknek, amelyek önálló kultúrájukat dicséretes módon ápolják és őrzik, saját identitásunk pedig lassan semmivé foszlik.

A kultusznak része az emlékezés, az évfordulók megünneplése is. Évfordulókban bővelkedünk, ünneplésben hiány mutatkozik. Amit megteszünk, az sem mindig méltó a témához. Vajon miért? Vajon miért zárta le Balassi-évet már november elején a kulturális kormányzat? Mi pedig ugyan nem! Csak a következő év Bálint-napjával. Vajon miért, hogy a Rákóczi-évet észre sem vettük? Hát MS Mester? Hát azt tudjuk-e, hogy jövőre lesz Árpád fejedelem halálának 1100-ik évfordulója?  

A MRZT idén nyolcadik alkalommal adja át a Tinódi-lantot a kuratórium által arra legérdemesebbnek ítélt előadónak, aki – nem titkolom tovább – az idén Kátai Zoltán énekmondó. Róka Szabolcs laudációjában mindjárt bővebben hallanak róla. Annyit még hozzátehetek, hogy a kuratórium döntése egyhangú volt, ami már önmagában is minősíti a díjazottat.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 20
Heti: 53
Havi: 308
Össz.: 30 173
Oldal: Virágh-publikációk-3.
MAGYAR RÉGIZENEI TÁRSASÁG - © 2008 - 2018 - earlymusic.hupont.hu