MAGYAR RÉGIZENEI TÁRSASÁG

CÉLJA MINDEN RÉGIZENEI MŰ HISTORIKUS ELŐADÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MAGYAR ZENÉRE.

A TINÓDI KONFERENCIA BEVEZETŐJE 2009. március 11.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Kollégák! 

Van egy zen mondás, amely szerint, ha valaki egyedül, egy zárt szobában kimondja az igazságot, ez a tény önmagában is elég arra, hogy megváltoztassa a világot. „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamissat bé nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam.” Márpedig Tinódi nem zárt szobában tette ezt, hanem világgá kiáltotta, nem titkolván szándékát ennek a világnak megváltoztatását illetően. Vajon mennyivel alakult volna másként a magyar történelem  a 16. században Tinódi nélkül. Ki volt ő tulajdonképpen? Költő, zeneszerző vagy történetíró? Vagy esetleg újságíró? Mind a négy státusa bizonyítható és szándékában is tettenérhető Cronicájának előszavában: „Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó, várak-várasok rontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság üdvességes, tisztösségös meg-maradásokra, az pogán ellenségnek mi módon ellene állhassanak és hadakozjanak”. Vagy: „…mert jól tudom az bölcs fejedelmeknek erkölcsöket, hogy minden ujságnak írását örömest látják és olvassák. Vagy nyereség, avagy veszteség, de róla megemléközni gyönyörűség.” Ismét másutt: „külemb, külemb fejedelmeknek, Császároknak, Királyoknak, Herczegöknek hadokat, viadaljokat ritmus szerént Magyar nyelvön énökbe szép notákval énökleni tudom szörzeni”, mondja valódi reneszánsz öntudattal.

Valljuk meg őszintén, Tinódival, legalábbis az irodalomtörténet, elég mostohán bánt. Se szeri, se száma a költészetét elmarasztaló megjegyzéseknek, amelyeket most semmiképpen sem szeretnék felidézni még említés szintjén sem. Mindenkinek ajánlom azonban, kísérelje meg legalább valamelyik rövidebb históriáját végigénekelni.  Az eddigi vizsgálódók, akik költői munkásságáról rossz véleménnyel voltak, ezt bizonyára nem tették meg. Legtöbben tán még a dallamokat sem ismerték, kottát sem tudtak olvasni.  Mindannyian elkövették azt a hibát, hogy egy-egy szeletét vizsgálták ennek a sokrétű életműnek, amely szeletek azonban önmagukban nem értékelhetők, csak egymással való összefüggésükben. Az irodalmi oldalról közelítők (maga Arany János is, aki pedig zeneileg is művelt volt) elfeledték, hogy énekelt költészetről van szó, amelyben a dallammal előadott vers hiányosságai másodrendűvé válnak, sőt gyakran eltűnnek az ének kohéziót kölcsönző erejének köszönhetően. Maradt hát dolgunk a témával kapcsolatban. Hogy úgy mondjam, Tinódit rehabilitálnunk illik, sőt kell.

A mostani konferenciával kapcsolatban  mindenekelőtt azt tartom fontosnak, hogy a magyar művelődéstörténetnek ez a jelentős alakja hosszú hallgatás után a halálának 450. évfordulójára való emlékezés kapcsán ismét az érdeklődés homlokterébe került. Talán sokaknak úgy tetszhetett, hogy vele kapcsolatosan már mindent megoldottunk, nincs semmi probléma. Hogy mennyire nem így van, az csak a végén fog kiderülni, de sejtéseink azért lehetnek erre vonatkozóan. Annak alapján, amit előzetesen olvastam, úgy gondolom, hogy ez a  konferencia nem csak formális gesztusnak ígérkezik, hanem érdemben is befolyásolja majd a Tinódi-kutatások további alakulását, és sok szempontból mérföldkövet is jelent az eddigiekhez képest. Itt utalok Szabó István előadására, amely majd mint azt látni fogják, a historikus szemlélet segítségével a Tinódi-dallamok hiteles értelmezését teszi lehetővé.

Sajnálatos, hogy a kulturális kormányzattól a megrendezésre semmiféle anyagi támogatást, de még csak biztatást sem kaptunk. Az Irodalomtudományi Intézet és a Magyar Régizenei Társaság teljesen önjáró módon, a saját erejéből szervezte meg ezt a konferenciát. Továbbá sajnálatos az is, hogy a hivatalos magyar zene-tudomány nem képviselteti magát körünkben.

Mivel eseménysorozatokról történt említés, azt remélem, hogy mindennek még folytatása is lesz. Mint előzményt, megemlítem, hogy immár nyolc éve annak, hogy a Magyar Régizenei Társaság Molnár Pál újságíró sugallatára megalapította a Tinódi-lantot, mint olyan díjat, amelyet azoknak adományoz, akik a régi magyar (énekelt) verset a legavatottabban adják elő, vagy előadását, terjesztését, különös tekintettel az ifjúságra, elősegítik, támogatják. A konferencia résztvevői között hárman is vannak, akik ezt a díjat már megkapták. Ez azt is mutatja, hogy nem pusztán filológiai érdeklődésre, vagy muzeális megközelítésre alkalmas a régi korok művészete, hanem jelenkori kultúránk szerves részeként kezelve nemzeti önismeretünk nélkülözhetetlen alkotóeleme kell, hogy legyen. 

Virágh László

  

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 347
Heti: 423
Havi: 845
Össz.: 27 998
Oldal: Virágh-publikációk-2.
MAGYAR RÉGIZENEI TÁRSASÁG - © 2008 - 2018 - earlymusic.hupont.hu